Sziasztok!
Remélem, mindannyian jól vagytok, és az alábbiakban olvashatjátok is a történet folytatását. Nem szeretnék olyat ígérni, amit aztán nem tartok be, de nagyon bízom benne, hogy nem száll el az újonnan jött ihletem, és tudok hozni Nektek kicsit hosszabb fejezeteket is.
Jó olvasást! ♥
Stine Larsen
* * *
- Hogy jössz te ahhoz, hogy az üzeneteimet olvasgasd?
Nem akartam hinni a szemeimnek. Stefan Rybak, a becsületesség mintaképe, a „jófiúság” egyszemélyes megtestesítője, épp a bejövő üzeneteimet olvasgatta.
- Arra válaszolj, amit kérdeztem - közölte a bátyám, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Kiről van szó egyáltalán? - kérdeztem.
- A kis naiv… Nem tudja - nevette el magát kényszeredetten Stefan.
- Befejeznéd ezt a hisztizést most már? Ma még egy kedves szavad sem volt hozzám! - fakadtam ki.
- Mert kiborít a viselkedésed, basszus! Magasról tojsz mindenre és mindenkire, amíg azok úgy ugrálnak, ahogy te fütyülsz. Azt képzeled, mindenki csak egy statiszta az életedben, akinek az a feladata, hogy téged körülrajongjon, és ehhez keresed folyamatos jelleggel az újabb és újabb idiótákat. Látom, ezúttal Petert sikerült behálóznod - hadonászott Stefan a mobilommal.
- Most ezzel arra célzol, hogy én szűrtem össze vele a levet? Ez kész. Nem is találkoztam vele azóta, mióta végzősként itt készülődtetek a május 17-i bulira.
- Igen, pont az ilyen emberek, akiket négy éve nem is láttál, szoktak olyan üzeneteket írogatni, hogy „Jó reggelt, Ninus… Vártalak tegnap. De hiába. Most is várok. Talán nem hiába. Várom, hogy jelentkezz a jóvátételi javaslataiddal. Nekem van néhány, de amíg nem vagy rossz, addig hölgyválasz van.”.
- Ez bolond - horkantam fel. Stefan továbbra is gyanúsan méregetett. - Ha már ez így szóba jött, engem meg ez a parancsolgató stílusod borít ki. Ugyanolyan vagy, mint anya. Játszod itt a megmondóembert, ülsz a magas kis lovadon, és onnan beszélsz a pórnéphez, miközben…
- Anya egyáltalán nem ilyen - szakított félbe a bátyám, aki ezúttal is hű maradt az „anyuci pici fia” szerephez.
- De te igen. Nagyon is! - mondtam, valószínűleg kicsit hangosabban a kelleténél, mert Cukor ijedten Stefanhoz futott, és a bátyám ölébe tette a fejét. Úgy döntöttem, jobb lesz végre a konkrétumokról is szót ejteni. Vettem egy mély levegőt, majd elkezdtem a történetet az elejéről. - Szóval, ha még emlékszel, kedden írtam neked, hogy ki szervezi a volt évfolyamotokról a bulit, mert Camilla és Helene is menni akartak. Meghívattam magam a buliba, a csajok elmentek, én nem. Ezen ő megsértődött, és ezt ezen a rendkívül irritáló módon akarja velem közölni. Ennyi.
Stefan hosszú ideig nézett a szemembe, majd egy kicsivel nyugodtabb hangnemben folytatta.
- Nem szeretném, ha válaszolnál neki. És azt sem szeretném, ha az ő bulijaikba mászkálnál. Sem most, sem jövő héten, sem semmikor. Ez egyébként Camilláékra is ugyanúgy vonatkozik.
- Igen, tudom, most jön a védelmező bátyus szerepköre, köszönjük a fellépést…
- Nina, én ezt a lehető legkomolyabban mondom - szakított félbe Stefan, majd letette a mobilomat az étkezőasztalra. - Még csak véletlenül sem akarom visszahallani a srácoktól, hogy ott voltál.
- Azt szabad tudni, hogy ennek mi az oka, ha nem a testvéri gondoskodás?
- Ezt majd máskor - vágta rá a bátyám, ugyanis behallatszódott az autónk ajtajának csapódása. Mindketten a konyhaablakból figyeltük, ahogy először a szüleim, majd a nagymamám, a nagynéném és az unokatestvérem kiszálltak az autóból. Cukor is körülöttünk sertepertélt, ám mivel nem látta, mi az izgalom tárgya, inkább az ajtó felé futott, hogy ott üdvözölhesse a vendégeket.
Amint hallottuk a kulcs fordulását a zárban, reflexszerűen egymásra néztünk a bátyámmal.
- A KÁVÉ!
* * *
- Ez az étkészlet annyira gyönyörű! - mondta a Hilde nagyi, miközben a némileg későn szervírozott kávéját iszogatta. - Louise, ez az, amit a tévécsatornától kaptál?
- Igen, a 25 éves évfordulómra - mondta anya.
- És milyen ízléses a terítés is, annyira tetszik ez a szalvéta - lelkesedett Hilde nagyi, majd pedig felém és Stefan felé fordult. - Ti terítettetek?
- A többes számmal én vigyáznék - tette hozzá félhangosan a bátyám, mire az egész asztaltársaság kétkedően fordult felénk. Kivéve Hilde nagyit, aki sajátos módon interpretálta Stefan megjegyzését.
- Nagyszerű ízlése van ennek a kislánynak - bizonygatta anyáéknak.
Diadalittasan a bátyám felé fordultam, aki a békesség kedvéért összeszorított ajkakkal meredt előre. Nem merte viszonozni a pillantásomat. Láttam rajta, hogy zavarban van, de ismertem már annyira, hogy ezt nem a terítéses ügylet okozta. Kíváncsi voltam, vajon tényleg Peter üzenete lehetett-e, ami ennyire felkavarta. Stefan alapvetően a kiegyensúlyozottság mintaképe. A családban mindenki másnál jobban képes volt arra, hogy a legkülönfélébb körülmények között is megőrizze a hidegvérét; talán pontosan ezért is illett hozzá a jövendőbeli karmesteri szerep.
Este, miután apáék elvitték a vendégeket a szálláshelyükre, Stefan leültetett a kanapéra. Ezen a ponton már teljesen biztos voltam abban, hogy a Peter-ügyről akar velem beszélni, méghozzá négyszemközt.
- Rövidre fogom, mert anyáék bármelyik pillanatban visszaérhetnek. Szóval, azt mondtad, nem láttad őt azóta, hogy azon a bizonyos május 17-én reggel elindultunk bulizni. - Visszafojtott lélegzettel, némán bólintottam. - Nos, egy pár nappal előtte, az egyik évzáró bulin kicsit eldurvult a történet.
- Az a kukadöntögetős eset volt, ugye?
- Nem, bár az sem volt semmi. - Stefan elmosolyodott, mintha egy pillanatra elöntötték volna a nosztalgikus érzések. Egy újabb szempillantás alatt azonban ismét komolyra fordította a szót, és megköszörülte a torkát. - Ahogy ilyenkor szokás, kihajtottunk a busszal az egyik térre, ahol meg volt beszélve egy buszos találkozó. Ment az ilyenkor szokásos ivászat, csajozás…
- Neked akkor nem pont volt barátnőd? - szakítottam félbe a bátyámat.
- Nina, hadd mondjam végig.
- Hú, akkor megcsaltad? Ez igen, nem néztem volna ki belőled ilyen rosszfiús dolgokat - cukkoltam.
- Nem csaltam meg senkit soha, ezt csak a körülmények vázolása érdekében mondtam. Már megint a legirrelevánsabb részeket ragadod ki a mondanivalómból - sóhajtott idegesen Stefan. - Lényeg a lényeg, hogy Peter, mint a buszos csapat vezetője, azzal az ötlettel rukkolt elő, szálljunk fel a buszba, és nála folytassuk a bulit. Mivel mindenki atom részeg volt, természetesen jobbnak láttuk, ha nem ebben az állapotban indulunk szanaszét hazafelé. Peter azt is hozzátette, üvöltve, hogy tud adni valamit, amitől majd kijózanodunk.
- Na, ez már jól kezdődik…
- Ne is mondd - kapott a fejéhez a bátyám. - Mikor megérkeztünk a házukhoz, Peter körbeadott egy szál füves cigit. Azt az egyet nyilván még több másik is követte. A hangulat nyilván az elszívott füves cigik számával egyenes arányban lett egyre jobb.
- Te is beszívtál?
- Csak beleszívtam az egyikbe. Ne kérdezd, miért.
- Mert legbelül te is ugyanolyan lázadó és rossz vagy, mint én, csak elfojtod - provokáltam.
- Ja, persze… Részegek voltunk, nincs ezen mit ragozni. A buszból kifelé áradó, tömény édeskés szagra valaki kihívta ránk a zsarukat. Peter szerint az egyik szomszéd volt, de ez aztán sosem derült ki. A rendőrök mindegyikünket igazoltatták, felírták az adatainkat. Petert pedig éjszakára bevitték a rendőrőrsre, ahol egész éjjel kihallgatták.
- Egyébként az övé volt a fű, vagy szerezte valahonnan?
- Az speciel a saját termesztése volt, manapság csak kereskedik vele. Tulajdonképpen addig mi sem igazán tudtunk erről a tevékenységéről. A suliban nyilvánvalóan nem mondta. Saját utólagos megállapítása szerint mindig vigyázott, nehogy elszólja magát - mondta Stefan.
- De akkor kiengedték, nem? - faggattam tovább.
- Igen, a rendőrök hazavitték másnap reggel, majd elkobozták tőle a készletet és a termesztéshez szükséges eszközöket is. Mi pedig egymás között is kussoltunk az esetről, egészen addig, amíg hivatalos értesítőt nem kaptunk arról, hogy milyen időtartamokban számíthatunk házkutatásokra.
- Nem mondod, hogy itt is átkutattak mindent? Mikor volt ez?
- Passz, nagyjából egy héttel az eset után. Marha nagy szerencsém volt, hogy anyáékat nem találták itthon a házkutatók, különben tuti minden újság erről cikkezett volna - hadarta Stefan.
Ebben egyet kellett értenem vele, egy ilyen eset minden bizonnyal nagyot szólt volna a médiában. „Házkutatás Mary-Lou Altberg és Alexander Rybak otthonában - Az egykori eurovíziós házaspár marihuánával tárazott be az idei dalverseny döntőjére.” Szabályosan láttam a bátyámon, hogy a korábban soha ki nem mondott gondolatai felidézése közben a hideg futkosott rajta. Valahogy azonban mégis olyan érzésem volt, mintha a történet felét továbbra is megtartotta volna magának.
- Akkor valóban mázlid volt, hogy egyedül voltál itthon.
- Nem egészen. Pontosabban mondva, mázlim volt, hogy Andreas felhívott, miután tőle távoztak. Ő szólt, hogy állítólag névsorban haladnak, és annak alapján én következtem.
- Várj, hogyan szabadultál meg anyáéktól? Hátha még jól jön nekem a későbbiekben ez az infó - nevettem fel.
Stefan ezúttal sem értékelte a humoromat, szigorú tekintettel meredt rám.
- Nem sok időm maradt gondolkodni. Apa pont nem volt itthon, mert külföldön volt valami koncerten. Te éppen a zongorán gyakoroltál, így odamentem anyához nyávogni, hogy a zongorázásodtól nem tudok tanulni az év végi vizsgáimra. Anya pedig hála Istennek felajánlotta, hogy elvisz téged moziba, hogy nyugodtan tudjak készülni.
- Közben pedig drogkereső kutyák fésülték át a komplett házat. Mik ki nem derülnek. Nem is vagy annyira kispályás, mint gondoltam - tettem hozzá, félig nevetve.
- Nina, ez baromira nem volt vicces. Látnod kellett volna ezt a házkutatást…
- Amúgy igen, szívesen megnéztem volna, értékes tapasztalat lehetett volna. Korábban még sosem láttam ilyet, csak filmen - szakítottam félbe Stefant.
- Ötven percig voltak itt, szétdöntöttek mindent. Szinte felkészültek arra, hogy médiaügy lesz a történetből, ugyanis elkezdtek például olyan dolgokat is lefényképezni, mint apa eurovíziós trófeája. Közben meg össze-vissza kérdezgettek, rémes volt. Minden fiókot szétdöntöttek, majd amint nem találtak semmit, otthagytak a rendetlenséggel együtt.
- Legalább adtak neked egy testhezálló feladatot, kicsit lenyugtathattad az idegeidet a rendrakással - próbáltam elviccelni a dolgot, utalva a bátyám krónikus rendmániájára.
- Kitalálhattak volna valami jobbat is. Azóta is rosszul vagyok ettől az egésztől - jelentette ki Stefan. - Lehet, hogy velem van a baj, de én ezen sosem tudtam igazán túllépni. Többek közt ezért sem lógok nagyon Peterékkel.
- Ezért inkább csajozol. Anyáék tudják? - kérdeztem félve.
- Hogy Noelle meg én? Nem, ezért is maradtam még itt, hogy elmondjam nekik. Mármint, ha visszajöttek.
- Nem erre gondoltam, bár kár strapálnod magad, mert tudnak mindent. Stian, Noelle apukája beszélt anyával.
Egy széles vigyor kíséretében közöltem Stefannal, hogy a nagy titkolózós terve, miszerint anya volt munkatársának a lányával szűri össze a levet, többé már nem titok.
- Nagyszerű. Most tuti azt hiszik rólam mindketten, hogy egy idióta vagyok.
- Hidd el, nem ez az első, és nem is az utolsó alkalom, hogy ezt gondolják rólad.
- Kösz, Nina, nem is vártam tőled mást - mosolyodott el a bátyám. - Visszatérve a házkutatásra: nem, nem mondtam meg. Elég nagy kockázatnak tartom felhozni a témát, ha már egyszer így sikerült eltussolni. Nem tehetem meg, hogy még egyszer belekeverjem a családot valami hasonlóba. Semmi garancia, hogy egy második alkalommal is megússzuk hírverés nélkül. Ezért is mondom el ezt most neked, hogy tisztában legyél ezzel a sztorival.
- Szóval azt mondod, védjem a család hírnevét azzal, hogy nem találkozom Peterrel?
- Nina, én csak azt kérem, hogy amennyiben egy mód van rá, ne kerülj a közelébe. Nem a család, hanem a saját magad érdekében.
Stefan szavaiban egyszerre csengett a fenyegetés és a gondoskodás. A köztünk lévő hat év korkülönbség miatt sokszor éreztem azt, hogy anyáéknak „besegítve” vállalja a harmadik szülő szerepét. A jelen helyzetben viszont tudtam, hogy mindemellett teljes mértékben igaza van, így inkább némán bólintottam.
- Mivel foglalkozik egyébként? - törtem meg a csendet. - Mármint, amikor épp nem drogot árul.
- A dolog iróniája, hogy gimi után óvó bácsinak akart továbbtanulni, de aztán érthető okokból a drogos balhé miatt ebből nem lett semmi. A főiskolán elutasították a jelentkezését.
- Ugye most hülyéskedsz? - nevettem el magamat. Akárhogyan is néztem, emlékeim alapján nem tudtam megítélni, Peter mennyire lett volna alkalmas akár büntetlen előélet esetén is erre a pályára.
- Halál komolyan. Ha jól tudom, akkor most egy edzőteremben recepciós. Elvégzett mellé egy személyi edzői tanfolyamot is, állítólag köredzéseket is tart - folytatta Stefan.
- Melyik edzőteremben? - kérdeztem, majd amikor megláttam a bátyám rosszalló pillantását, kiegészítettem kérdésemet. - Csak azért érdekel, hogy még véletlenül se menjek oda.
- Szép próbálkozás. Anyáékat átverheted ilyenekkel, de engem nem tudsz - kacsintott Stefan. - Na, elég volt ebből, inkább segíts elpakolni, ha már reggel nem fűlött hozzá a fogad.
Lefekvés előtt azonban úgy döntöttem, kiderítem a történet másik részét, így beírtam Peter teljes nevét a keresőbe. Pár kattintás alatt már ott is voltam a kérdéses edzőterem honlapján. A terem maga egy metrómegállóra volt a sulitól. Megnéztem a csoportos órák órarendjét, és örömmel állapítottam meg, hogy Peter szerda délutáni köredzése pontosan az utolsó órám és a délutáni színjátszókör között van. Elővettem a telefonomat, hogy lementsem az edzőterem számát, hogy jövő hétre be tudjak jelentkezni az órára. Bár nagyra értékeltem Stefan hegyi beszédét, ettől csak még jobban érdekelt Peter személye. Úgy gondoltam, hogy munkahelyi körülmények között nem érdeke Peternek balhéba keveredni, így a köredzés kitűnő helyszín lehet ahhoz, hogy közelebbről megismerjem.
* * *
Csütörtök
A szokásosnál is türelmetlenebbül vártam az utolsó óra végét. Mivel ma van anyukám és Sandra nagynéném születésnapja, családilag megyünk ebédelni egy közelben lévő étterembe. A jelzőcsengetés után Helenével és Khaliddal indultunk ki az osztályteremből.
- Most nem mondjátok komolyan, hogy Camilla még mindig a múlt pénteket heveri ki? Ennyire nem lehet másnapos senki se. Lassan már „máshetes” lesz, ha így folytatja - röhögött Khalid.
- Felfázott - jelentette ki sztoikusan Helene, amint épp a kabátját vette magára. - Ezzel a… hogy is hívják? Ja igen, Peterrel cigizett kint vagy háromnegyed óráig a teraszukon, kabát nélkül.
- Cigizett? - kérdeztem gyanakodva.
- Jaj, most mit izélsz, Nina. Te sem ma szívtad el életed első szál cigijét - folytatta Khalid.
- Azért egy kabátot felvehetett volna - zártam rövidre a témát, még mielőtt a cigi összetevőiről bővebb szó esne.
- Ismered, nem? - tette hozzá Helene, miközben nyitva tartotta nekem a bejárati ajtót. Fejemet csóválva elmosolyodtam. Az iskola lépcsőjénél megálltam, mire a többiek hátrafordultak.
- Nem jössz a buszra? - kérdezte Khalid, akivel általában együtt szoktunk hazamenni, mivel ugyanabban a városrészben lakunk.
- Most nem, újabb családi banzáj lesz, jönnek értem kocsival.
- A ti családotokban folyton van valami banzáj - állapította meg Helene.
- Nekem mondod… - sóhajtottam.
Khalid és Helene nevetve integettek, majd elindultak a buszmegálló felé. Én pedig elővettem a telefonomat, hogy megnézzem, hány óra van.
1 új üzenet tőle: Noelle Glopholm
Nina, úgy izgulok! Tudom, hogy anyudék rendesek, és már találkoztunk is párszor, de ez annyira furcsa lesz így nekem! Fél háromra van az asztalfoglalás ugye?
Stefan barátnőjének üzenetén elmosolyodtam. Már éppen elkezdtem írni a válaszomat, mire egy ismeretlen hang szólalt meg körülöttem.
- Szia, Ninus.
Nem mertem felnézni. A megszólítás alapján ugyanis így már teljesen egyértelművé vált, ki állt velem szemben. A mobilomat a kabátzsebembe süllyesztettem, majd mégiscsak felemeltem a tekintetemet.
- Szia. Hát te?
- Csak kíváncsi voltam, hogy offline esetleg előbb elkapom-e a művésznőt egy szóra, ha már az ügyintézője nem méltatott egy szóra sem - válaszolta Peter a számomra továbbra is teljesen visszataszító stílusában.
- Sikerült. Ügyes vagy. Mehetsz is szépen tovább - jelentettem ki, ellentmondást nem tűrve.
- Csak nem rosszkor? Vársz valakit? - faggatózott tovább, teljesen szemtelen módon. Kedvem lett volna megdobni valamivel, de aztán eszembe jutott Stefan monológja, miszerint ne keverjem bele magamat rendőrségi ügyekbe.
- A szüleimet - válaszoltam. Peter hosszú ideig nem szólt semmit, majd folytatta a mondandóját, amelyre egyébiránt egyáltalán nem voltam kíváncsi. Feszélyezett a tudat, hogy anyáék bármelyik pillanatban felbukkanhatnak, vagy rosszabb esetben Stefan, és meglátják, hogy beszélgetünk.
- Hát persze. A kis hercegnő nem villamosozik vagy metrózik, nem. Érte jön a lovaskocsi - gúnyolódott Peter.
- Elmondanád végre, hogy mit akarsz? - kérdeztem rezignáltan.
- Szombaton, nem messze a Vigeland Szoborparktól van egy underground klub. A srácokkal fel fogunk lépni. Gondoltam, eljöhetnétek a kis barátnőiddel.
- Még meggondoljuk. De köszi - hadartam, mert megláttam anya autóját. A Volvo lassított, én pedig behuppantam a hátsó ülésre az unokatesóm, Ingrid mellé. Ahogy elhajtottunk, láttam a szemem sarkából, hogy Peter intett egyet.
- Ki volt ez a fiatal srác, akivel beszélgettél? - kérdezte a diszkréciót még csak hírből sem ismerő Sandra nagynéném az anyósülésről. A kérdés nyilvánvalóan a többieket is foglalkoztatta, hiszen anya, a sofőr is belenézett a visszapillantóba, kíváncsian várva a válaszomat.
- Ja, ő… Ő az új tesitanár - hazudtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése