6. fejezet

Sziasztok!

Jobb későn, mint soha, mondja az ősi mondás, amelynek szellemében hozom is a következő fejezetet. Többen is érdeklődtetek, hogy vajon hogyan bonyolódik tovább Peter ügye, és az alábbiakban olvashatjátok az új fejleményeket.

Vigyázzatok magatokra, és jó olvasást kívánok Nektek! ♥

Stine Larsen

* * *

- Na, hogy döntesz? - kérdezte Peter. Nagyjából három percet állhattunk úgy néma csendben, miután megvádolt azzal, hogy Camillának rossz barátnője vagyok.

- Peter, ez nem ennyire egyszerű, mint ahogyan te ezt elképzeled - mondtam, miközben egy pillantást vetettem az órámra, ellenőrizve, hogy éppen hány percet fogok késni a színjátszó szakkörről. - Tegyük fel, hogy elfogadom az ajánlatodat, te pedig megtartod a szavadat, bár ez utóbbit eléggé valószínűtlennek tartom…

- Én a mondat első felével is ilyenformán állok, de hallgatlak - vágott bele a szavamba Peter.

- Szóval, ha egyik napról a másikra leszállsz Camilláról, és kiderül, hogy engem elvittél egy randira, Camilla garantáltan ki fog rám akadni. Nem épp ettől lennék jobb barátnő.

- És engem azért kell, hogy érdekeljen két tizenhét éves lány veszekedése, mert…? - tette fel Peter az újabb provokáló kérdését. A beszélgetés ezen pontján elkezdtem körülnézni, attól félve, hogy valaki figyel bennünket. Ezzel egyidejűleg az önmérséklet legnagyobb fokát kellett pillanatok alatt felvennem, hiszen Peter viselkedése újra és újra túltett azon a mércén, amit a normális emberek még tolerálni képesek.

- Mert tizenhét éves lányok életébe mászol bele, holott erre senkinek nincs szüksége. Talán azért - jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon.

- Ninus… - Peter nevetve rázta meg a fejét, majd ismét megigazgatta a séróját. Minden megjegyzésében és mozdulatában volt valami, ami zsigerből visszataszított. Egész lényéből áradt az ellenszenv, ugyanakkor valahogy mégsem tud tőle szabadulni az ember. Peter ezután a zsebébe nyúlt, és ismét rágyújtott egy cigarettára. - Te egy nagyon okos lány vagy. Tényleg. De egy dologra még ezalatt a pár nap alatt sem sikerült rájönnöd.

- Figyu, lehetne ezt egy kicsit tempósabban? Veled ellentétben nekem még van ma dolgom.

- Te vagy az, aki itt fossa a szót, ahelyett, hogy válaszolt volna az öt perce elhangzott eldöntendő kérdésre - szabadkozott Peter. - Szóval, csak annyit akartam volna mondani, hogy igazán feltűnhetett volna már ezalatt a másfél hét alatt, hogy akárhányszor lekoptatsz és visszautasítasz, én csak annál jobban akarlak téged.

Úgy álltam ott, mint akit leforráztak volna. Ilyen még soha nem fordult velem elő. Azt éreztem, elfogytak az érveim, s akármit is csinálok, valamilyen módon el kell fogadnom az ajánlatát.

- És… Nem lehetne ezt a randit vagy mit kiváltani azzal, hogy mondjuk, elmegyek az egyik edzésedre?

- Ne hülyéskedd el, Nina. Abban nekem mi a buli?

- Megnézhetsz feszülős rövidnadrágban és sportmelltartóban - kontráztam.

Peter pont ebben a pillanatban szívta be a cigarettafüstöt, amit meglepődöttségében félrenyelt. Hangos köhögésbe kezdett, amit még hangosabb nevetéssel nyugtáztam.

- Örültél volna, mi, ha most itt megfulladok - mondta Peter, miután összeszedte magát.

- Nem sírtam volna különösebben, de persze így én lennék az elsőszámú gyanúsított, szóval inkább maradj csak életben.

- Édesem… azt hiszed, ezzel most megfogtál. Ez halálcuki - nevetett Peter. - Nos, akármilyen csábító is a rövidnacis ajánlat, vissza kell utasítanom. Munkát és magánéletet nem szabad összekeverni, ezt majd te is szépen megtanulod. Na, elég a cseverészésből: jövő pénteken 7-kor legyél az Oslói Új Színház előtt. Ha nem talállak ott, akkor érted megyek a házatokhoz. Értve vagyok?

- Hú, színházba megyünk? - csillantak fel a szemeim.

- Az entellektüel hobbijaidhoz keress más partnert - kuncogott Peter. - De tudom, hogy fontos neked az a hely.

- Mégis honnan?

- Nina, ehhez nem kell privátdetektívet fogadnia az embernek - mondta Peter, miközben eltaposta az égő cigarettavéget. - Na, meg a barátságunk nem újkeletű.

- Barátságunk…? - kérdeztem kissé értetlenül.

- Izé, érted, mire gondoltam. De én nem ragaszkodom hozzá, hogy csak barátság legyen köztünk - kacsintott Peter.

- Na jó, ezt a beszélgetést szerintem itt és most hagyjuk abba - jelentettem ki. - Nekem most már tényleg mennem kell.

Peter némán bólintott, mire én azonnal sarkon fordultam, hogy visszainduljak az épületbe. Peter azonban megragadta a kezemet, egy erélyesnek ható mozdulattal maga felé fordított, és egészen közel hajolt hozzám.

- Nem fogod megbánni - suttogta a fülembe, majd adott egy leheletvékony puszit az arcomra.

Nem tudtam sehogyan sem reagálni spontán gesztusára; úgy álltam ott, mint akinek leöntötték volna a fejét egy vödör hideg vízzel. Peter egy elégedett mosollyal nyugtázta a történéseket, megigazította a kabátját, majd belenyúlt a nadrágzsebébe, hogy egy újabb cigit vegyen elő. Visszaindultam én is az iskola épülete felé, ám még láttam, ahogy Peter távolodó alakját egy nagy adag cigarettafüst lengi körbe.

Gyors, határozott léptekkel haladtam a díszterem felé, ahol a többiek már bőszen elkezdték a karácsonyi műsor díszleteit festeni. Eléggé lehangoló látványt nyújtott első ránézésre a sok sötétzöld és barna árnyalat, de mivel a darab a sorkatonai szolgálatukat töltő fiatalok karácsonyáról szól, talán mégis ezek tűntek a legmegfelelőbb színeknek. A többiek csak egy gyors pillantást vetettek rám, és szótlanul tovább festegették a kartonlapokat. Khalid és Helene intettek, hogy üljek melléjük.

- Most megjegyezném, hogy jé, Nina elkésett, viszont ennek nincs hírértéke, ezért nem teszem.

Molly, a színjátszókör harmadéves diákfelelőse rosszallóan mért végig, miközben sietve elkezdtem levenni a kabátomat és a sálamat.

- Mégis szóltál róla - tette hozzá osztálytársa, Amanda, mire a társaság nagy része felröhögött.

- Köszönjük az ezek szerint új információt nem tartalmazó közérdekű közleményt. Nilsen tanárnő merre van? - kérdeztem.

- Tantestületi értekezleten van, és rám bízta a szakkör menedzselését - jegyezte meg tudálékos hangvétellel Molly. - A színpadtól balra találsz még ecseteket. Ha mostantól óra végéig egy pisszenés nélkül festegetsz…

- Annyira kis naiv - mondta félhangosan Amanda, arra célozva, hogy a csendben maradás nem tartozik épp a kedvenc tevékenységeim közé.

- …megúszod az újabb 10 perc késésed regisztrálását az e-naplóba - fejezte be mondatát Molly.

Egy vállrándítást követően odaléptem az ecsetekhez. Molly nagyon fontosnak hiszi most magát, de engem egy késéssel nem tud megijeszteni. Heti szinten minimum hármat írnak be. Ettől még legközelebb sem fogok pontosan beérni. A szüleim is feladták már, hogy emiatt leálljanak velem veszekedni; inkább igazolják a késést, nehogy igazolatlant kapjak.

- Valaki tudja amúgy, hogy miről szól az értekezlet? - kérdezte Amanda.

- Hol voltál?! - sziszegett Helene, miközben letelepedtem melléjük.

- Fogalmam sincsen, de biztos valami komoly történt - hallatszott Molly hangja a háttérből. - Péntekenként sosem szoktak értekezletet tartani, mindig csak hétfőn.

- Mondtam már, volt egy kis megbeszélnivalóm. De már megoldódott - feleltem Helene-nek.

- Én azt hallottam, hogy valami elsős csaj bedrogozott, és ezzel kapcsolatban van - mondta Thomas, aki szintén Mollyék osztályába járt.

- Na, de mi köze van ehhez a sulinak? - szólt közbe Amanda.

Helene egy pillanat alatt abbahagyta a festegetést, majd kérdően rám szegezte tekintetét.

- Most mit nézel? Nem én voltam - suttogtam.

- Tudjuk, hogy nem te voltál, de… - mondta Khalid, talán kicsit hangosabban a kelleténél, ugyanis minden harmadéves felénk fordult.

- Mit tudtok ti? - kérdezte tárgyilagosan Molly.

- Semmit - vágta rá Helene ijedten.

- Na, gyerünk, ki vele. Köztünk marad - kacsintott Thomas.

- Miből gondoljátok, hogy mi több információval rendelkezünk az egészről, mint ti? Azt sem tudtuk, hogy értekeznek - magyaráztam.

- De a ti évfolyamtársatokról van szó, nem? - kérdezte Molly.

- Mondtuk már, hogy halványlila gőzünk sincs - hadarta Helene, nem túl meggyőzően.

- Én csak annyit mondtam, hogy tudjuk, hogy nem Nina volt - mondta Khalid.

- Már miért lenne Nina? - nevetett fel Molly. - Amelyik kutya ugat, az nem harap.

- Feltéve, ha nem provokálják a kutyát - tettem hozzá, mire páran felnevettek.

- Na, gyerekek, elég az oknyomozó riportból, így sosem készül el a díszlet - szólalt meg Amanda. Kijelentésével mindenki egyetértett, ezért a többség csendben festegetett tovább. Khalidot Mollyék odahívták, hogy segítsen rögzíteni egy nagyobb kartondarabot.

- Erről akartam veled tegnap beszélni - suttogta Helene, mikor kettesben maradtunk. - A pozitív drogteszt után Camilla szülei felhívták az iskolát, mivel Camilla csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy mi ketten az suliban hallottuk a buli hírét.

- Te ezt honnan tudod? - kérdeztem halkan.

- Ma reggel első óra előtt Camillát és engem is behívott az igazgató, hogy kifaggasson - folytatta Helene.

- És erről nekem miért csak most szólsz? - háborodtam fel.

- Nem akartuk még jobban rád irányítani a figyelmet.

- Hogy érted azt, hogy még jobban? Helene, ne ilyen szofisztikált, diplomatikus kódnyelven beszélj, a jó ég áldjon meg! - sziszegtem dühösen.

- Nem tehettünk mást, meg kellett neveznünk Petert, mint dílert.

- Már ne is haragudjatok, de ez egy nagyon idióta lépés volt. Bár, mit is vártam… Amatőrök vagytok mind a ketten. Az eszem megáll. Tuti kivonul hozzá most az összes rohamrendőr, és azon nyomban elviszik.

- Most miért véded?

- Dehogy védem, csak…

- Beszéltél vele mostanában? Megkért, hogy falazz neki? Jó kis meló lesz eltussolni egy kiskorúnak eladott kábítószer-csomagot.

Helene szokásához híven ismételten túldramatizálta a helyzetet. Képes volt jelentéktelen félinformációkon rugózni, amikor a legnagyobb probléma mindebben az, hogy sikerült belekeverniük valamilyen módon az iskolát.

- Szó sincsen semmi ilyenről, Helene. Az egy dolog, hogy elszívtatok pár füves cigit…

- ÉN nem szívtam el semmilyen cigit - vágott közbe Helene.

- Jó, akkor, az, hogy Camilla elszívott néhány füves cigit, még nem felelne a kialakult helyzetért. Te az üzenetedben mindenféle LSD-kről meg THC-kről beszéltél, amiket nyilvánvalóan a buli utáni héten szerzett be.

- Petertől - jelentette ki Helene, miközben farkasszemet nézett velem. - A buliba pedig te hívtál minket.

- Na, álljon meg a menet - emeltem fel kicsit a hangomat. - Camilla hallott a buliról. Talán arról kérdezősködnék nála még egy kicsit, hogy kitől. Személy szerint azt sem tudtam, hogy ez lesz, amíg el nem kezdett nyávogni, hogy mindenáron el akar menni. Én csak közvetítői szerepkört töltöttem be.

- Persze, te csak… Tudom, te csak Nina Rybak vagy, aki mindenről tud, mindenhol ott van, de soha nem kerül emiatt bajba - dünnyögte Helene.

- Látod, lehet ezt így is - tártam szét a karjaimat. - Komolyra fordítva a szót: nem szeretném, ha bármelyikőtök is újra az óvó nénihez rohangálna.

- Nem is mi rohantunk az igazgatóhoz, hanem Camilla anyukája. Azt hiszem, minden szülő így tenne.

- Az én szüleim nem ilyenek. Az iskolát csak az utolsó utáni esetben vennék elő. Ugyanis nem idióták. Tudják, hogy nem feltétlenül plénum előtt kell kiverni a balhét.

Amint ezt kimondtam, a nadrágzsebemben lévő mobilom megrezzent.

1 olvasatlan üzenet: Anya

Nina, színjátszó után be tudnál jönni az öltözőmbe? Beszélni szeretnék valamiről. Szóltam már a portán, csak mutatkozz be, és be fognak engedni. Csörgess meg, ha leszálltál a metróról. Puszi, anya

Rezzenéstelen arccal bámultam a képernyőt. Anya mindig igyekezett nem a munkahelyén bonyolítani az ehhez hasonló kínos ügyeket, és fogalmam sincsen, miért épp most készül felhagyni ezzel a jó szokásával.

- Peter írt? - kíváncsiskodott Helene.

- Nem, anya. Behívatott a stúdióba, mert felvétel előtt feltétlenül meg akar beszélni valamit.

- Szerinted tudja akkor…? - kérdezte Helene.

- Á, dehogy, biztosan csak meg akarja mutatni a kollégáinak, mennyit nőttem… Hát persze, hogy tudja! Anya, sajnos vagy nem sajnos, de nem most jött le a falvédőről. Köszönöm, amiért nem hárítottátok rám a figyelmet - dünnyögtem.

- Esküszöm, hogy téged meg sem említettünk.

- Nem óhajtok erről tovább vitázni, Helene. Lesz, ami lesz - rándítottam meg a vállamat.

Zsebre dugtam a telefonomat és újra kezembe vettem az ecsetet. Helene arcán láttam, hogy idegileg teljesen kikészült ebben a mai napban, így a vita esetleges eldurvulását megelőzve csendben festegettünk a szakkör végéig.

- Köszi mindenkinek a segítséget, Nilsen tanárnő biztos nagyon elégedett lesz, ha látja, mennyit haladtunk ma. Mindenkinek jó hétvégét és ne feledjétek, hogy jövő héten lesz az első olvasópróba. Szóval mindenki hozza el valamilyen formában a szövegkönyvet! - mondta Molly, mikor mindenki elkezdett szedelőzködni.

Khalidnak és Helene-nek búcsúzóul intettem egyet, ugyanis a megváltozott délutáni programnak köszönhetően nem egyfelé vezetett az utunk. Mivel a metrómegálló nagyjából 10 perc sétára volt, úgy gondoltam, nem várom meg a buszt, hanem inkább átsétálok a Királyi kastély parkján. Elővettem a telefonomat, és egy pillanatig nem hezitáltam, melyik számot tárcsázzam.

- Szia - szólt bele a bátyám tárgyilagosan.

- Szia, merre vagy most?

- Szünetem van, épp az egyetemi vécén. Mert? - kérdezte.

- Fúj, akkor visszahívlak később - fintorogtam.

- Már megmostam a kezemet, mondhatod.

- Jézusom, ennek a beszélgetésnek a színvonala egyre gázabb - sóhajtottam, mire Stefan felnevetett. A háttérből hallottam még, ahogyan kivesz egy papírtörlőt a tartóból, majd beledobja a kukába. Stefan egy fél percnyi hallgatás után szólalt csak meg.

- Baj van, Nina?

Hangjából egy pillanat alatt eltűnt a közöny, amivel az elmúlt napokban viszonyult hozzám.

- Mindjárt lesz… - válaszoltam, majd röviden felvázoltam a dolgok jelenlegi állását.

- Hú, az… Az kemény - hadarta Stefan, miután lehetőséget kapott rendezni a dolgait.

- Most komolyan ennyit tudsz hozzáfűzni a történtekhez? Erre magamtól is rájöttem.

- És mit fogsz csinálni, ha anyáék tényleg megtudták, hogy tőled indult a dolog? - kérdezte a bátyám.

- Nem is tőlem indult, hanem tőled. Te adtad meg a buli pontos koordinátáit - válaszoltam megkönnyebbülten.

A metrómegállóhoz érve eltartottam a telefonomat a fülemtől, hogy odaérintsem a havibérletemet a leolvasóhoz, amelynek chipje a telefontokomban volt, így lemaradtam a bátyám mondandójának első feléről.

- … volt, és ez esetben is majdnem mindegy lesz nekik, mert így is, úgy is az ő gyerekük az egész értelmi szerzője - sóhajtott Stefan. - Komolyan kérdeztem amúgy.

- Ha kiraknak az utcára, lakhatok nálad? - kérdeztem, mire a peronon mellettem álló nő felettébb megvető arckifejezéssel vizslatott.

- Dehogy raknak ki. Hiszen nem is voltál a buliban. Apa otthon volt, láthatta, hogy nem mentél sehova, illetve nem is drogoztál a bulit követően. Ugye? - vont kérdőre a bátyám.

- Mondtam már ezerszer, hogy nem. De attól még alhatok nálad ma este, vagy ott lesz Noelle is?

A következő megálló: Ullevål stadion.

- Mit mondtál? Bocs, nem hallottam a hangosbemondótól - mondta Stefan.

- Hogy alhatok-e nálad ma, vagy várható-e éjjel némi ungabunga? - kérdeztem, kicsit hangosabban, mint előbb. A megvető arckifejezéssel bámuló nő továbbra is a fejét rázta.

- Nina, annyira óvodás vagy tizenhét éves korod ellenére - jelentette ki a bátyám. - Otthon nincs ágyad, vagy mi?

- Apa nincs otthon, anya meg későn jön haza - nyafogtam.

- Jó, gyere - enyhült meg Stefan. - Fél hatra hazaérek, addig csövezz a kikötőnél. Vagy ugorj haza a cuccaidért. Aztán rendelünk estére sushit.

- Nem főzöl nekem brokkolikrémlevest? Azt mindig olyan finomra csinálod - nyávogtam tovább.

- Ninus, ne találj ki nekem újabb szabadidős programokat, légy szíves. Inkább arra koncentrálj, hogy anyánál kidumáld magad - utasított Stefan.

- Ne hívjál Ninusnak, ezt már annyiszor megtárgyaltuk - hisztiztem.

- Akkor kedves Nina Zara kisasszony, fél hat után számítok kegyed megjelenésére. Addig is sikeres tárgyalást kívánok Maria Louise asszonysággal.

- Te nagyon hülye vagy - mondtam, mielőtt letettem volna a telefont.

A bátyámmal történő beszélgetés kicsit ellazított, egy pár másodperc erejéig mintha elfelejtettem volna, milyen kellemetlen beszélgetés áll előttem. Azonban amint a metrón bemondták, hogy a stúdió megállója következik, gyors léptekkel hagytam el a peront, felsiettem a mozgólépcsőn, és elindultam a stúdió irányába.

A portához érve nagyobb akadályokba ütközött a bejutásom, mint azt terveztem volna.

- Te vagy akkor a Mary-Lou lánya, ugye? - kérdezte a portás, amikor meglátott.

- Igen - bólintottam.

- Akkor kérek egy személyit is, mer’ föl köll írnom aztat is - magyarázta a portás, mire elővettem a kis plasztikkártyát a pénztárcámból. A portás nagy koncentrációval kísérve pötyögte be a számsort a számítógépbe. Minden látogatónak ugyanis egy kis matricát nyomtatott a gép, amit fel kellett ragasztani a ruhánkra, hogy azonosíthatóak legyünk az épületen belül. - Na, itt van e’. Tudod, merre köll menni, ugye?

- Igen, köszönöm, voltam már.

A lifttel felmentem a kérdéses emeletre, és elindultam balra, ahol anya öltözője van. Az ajtót azonban nyitva találtam, és anyát sem láttam sehol. Visszamentem a folyosóra, majd a sminkszoba felől hallottam anya hangját.

- Elegem van ezekből az amatőr idiótákból. Itt rázzák a rongyot, amikor egyikük sem született meg még akkor, mikor én elkezdtem dolgozni ennél a csatornánál.

Az ajtóhoz odaérve halkan bekopogtam, mire anya sminkese egy széles mosoly keretében üdvözölt. Anya is észrevett a tükörből, így hátrafordult, felállt a székből.

- Emma, jövök vissza egy tizenöt perc múlva, addig nyugodtan láss hozzá máshoz.

Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy nem tervezi hosszúra nyújtani a beszélgetést. Anya kérdően vizslatott végig, majd kinyitotta a sminkszoba ajtaját. Egy szó nélkül haladtunk végig a folyosón. Amikor anya öltözője elé értünk, előreengedett az ajtóban, én pedig elkezdtem levenni a kabátomat és a sálamat, ugyanis nagyon melegre volt tekerve a fűtés.

- Miről akartál beszélgetni? - kérdeztem, kicsi remegéssel a hangomban. Anya a táskájához nyúlt, hogy elővegye az iPad-jét és az olvasószemüvegét.

- Szeretnék felolvasni neked egy emailt - közölte anya tárgyilagosan, az iPad képernyőjét bámulva. Egy mély levegőt vettem, hiszen biztos voltam benne, hogy Camilláék akciója révén anyáékat is értesítették a történtekről. Anya belekortyolt az asztalán lévő vízbe, és megköszörülte a torkát, mielőtt elkezdte volna felolvasni az emailt.

Tisztelt Szülők!

Ezúton szeretném tájékoztatni Önöket, hogy október 29-én, hétfőn rendkívüli szülői értekezletet tartok 18 órai kezdettel. Tudomásomra jutott, hogy az osztályból, egy iskolán kívüli rendezvényen több tanuló is érintetté vált egy kábítószer-fogyasztással kapcsolatos ügyben. Nyomatékosan kérném Önöket, hogy érdeklődjenek gyermekeiknél, részt vettek-e a kérdéses rendezvényen, és amennyiben igen, a hétfői értekezleten legyenek szívesek erről bővebb tájékoztatást adni. További információkért szívesen állok rendelkezésükre a hétvége folyamán is.

A hétfői viszontlátásig üdvözlettel:

Ina Fladen

osztályfőnök

- Tipikus Fladen - röhögtem fel. - Milyen cuki, hogy a hétvégét is a szülők zaklatott hívásainak fogadásával tölti.

- Tehát ennyi lenne a hozzáfűznivalód a tanárnő üzenetéhez? - kérdezte anya ingerülten. Hogy mondandójának még inkább érvényt szerezzen, lecsapta az olvasószemüvegét az asztalra. - Nina, engem nem tudsz úgy átvágni, mint apádat. Szeretném tudni, mi ez a „rendezvény”. Ha az elkövetkezendő tíz percben nem adsz bővebb infót a „kérdéses rendezvényről”, én is egyike leszek a zaklatott…

- Anya, én nem voltam ebben a buliban, esküszöm - szakítottam félbe.

- Mert kik voltak egyáltalán? - faggatózott tovább.

- Múlt héten pénteken… Szóval… Camilla és Helene elmentek egy ilyen buliba, amit Stefan… korabeli srácok…

- Stefan korabeli srácok? - kérdezett vissza anya.

- Na, érted, ilyen huszonkét-huszonhárom éves csávók. Tehát, ők szervezték a bulit, a lányok el akartak menni. Engem is hívtak, de én otthon maradtam. Apa is tudja igazolni. Kérdezd meg tőle.

- Apád azt is leigazolná, hogy a Holdon jártál egy űrsiklóval, ez nem érv - csóválta fejét nevetve anya. - Miért nem mentél el?

- Mert másnap reggel jöttek ugye Hilde nagyiék, és korán kellett kelni.

Anya arcán láttam, hogy kezd megnyugodni a történet hihetőségéből, illetve igazságtartalmából fakadóan. Azonban nem voltak még elegek neki az eddig begyűjtött információmorzsák.

- Azt akarod ezzel mondani, hogy a lányok drogoztak a buliban?

- Elvileg csak Camilla, de Helene-t is behívatták ma az igazgatóhoz. Azt hallottam a harmadikosoktól színjátszón, hogy rendkívüli tanári értekezlet volt ma a balhé miatt, mert a suliban terjedt a buli híre.

- Kik szervezték?

- Fogalmam sincs - vágtam rá reflexből. - Nem igazán hozott lázba a dolog. Annyit tudok csak, hogy huszonéves srácok. Már nem gimisek.

- Nina, tudod, hogy számtalanszor beszéltünk már a bulikról, drogokról és ilyenekről. Azt is tudom, hogy Camilla és Helene jó barátnőid, én most mégis arra kérnélek, hogy tartsd magad távol tőlük a továbbiakban.

- De anya, ez…

- Semmi de, Nina - mondta anya, miközben ellentmondást nem tűrve nézett a szemembe. - Sajnos ilyen az élet. Sokszor a legközelebbi barátaink okozzák a legnagyobb csalódást. Azzal is tisztában kell lenned, hogy a mi esetünkben…

- … sosem lehetünk biztosak abban, hogy az emberek valóban a személyiségünkért, és nem a pénzünkért vagy a nevünk miatt kedvelnek minket - fejeztem be unottan a sokadjára elismételt mondatot.